Beiktatták Grúzia új, jobboldali elnökét, a régi nem hajlandó távozni
A Manchester City egykori futballistája lett az államfő.
A Manchester City egykori futballistája lett az államfő.
Miheil Kavelashvili vasárnap esküdött fel Grúzia elnökévé, miután a kormány befagyasztotta az európai uniós pályázati tárgyalásokat.
A tárca szóvivője ezzel egy időben egy másik közleményben arról számolt be, hogy Antony Blinken külügyminiszter pénteken megbeszélést folytatott Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel.
Mikheil Kavelashvili elnökké választásával folytatódik a grúziai politikai válság.
Kobakhidze élesen támadta a kormányellenes tüntetéseket.
Az államfő az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: Georgia épp egy „kvázi orosz állammá” alakul át, és a kormánypárt ellenőrzést gyakorol az ország jelentősebb intézményei felett.
Áll a bál Tbiliszi utcáin.
Már ha nem akarjuk feláldozni eszményeinket, hagyományainkat, létünknek értelmét a nagy globalista massza haláltáncának oltárán.
Csak a NATO-ratifikációig tartott az udvariaskodás.
„Mindig ez van, amikor a nemzetiek, a patrióták, a békepártiak, a szuverenisták győztek. Akkor mindig csalás van. Meg diktatúra. És jöhetnek a zavargások” – mutat rá a publicista.
Remek tükröt mutatott a riporternek a magyar tárcavezető.
A miniszterelnök támogatni fogja Georgia európai integrációs erőfeszítéseit és a magyar-georgiai kapcsolatok fejlesztését.
Egyes uniós intézményekben nagy munkát végezhetnek a választások után.
Olaszország viszont nem kért a közös nyilatkozatból.
Amerikai szavazatszámlálók vitáznak amerikai exit pollokkal, miközben az EBESZ szerint ez is pont olyan választás volt, mint a korábbiak. Mélyfúrás!
„Egy orosz különleges művelet szemtanúi és áldozatai lettünk” – tette hozzá Zourabichvili, aki mögött ellenzéki vezetők álltak.
Négyszemközti, majd plenáris tárgyalásokra kerül sor, ezt követően Irakli Kobakhidze és Orbán Viktor közös sajtónyilatkozatot tesz.
Mérgesek is miatta a háborúpárti brüsszeli politikusok...